Gárda Baba mindennapjai

 Elindultam ma reggel dolgozni, csak úgy kényelmesen. Élveztem a napsugarakat, sokáig nem fog melengetni (nem, nem megyek börtönbe) jönnek a nemszeretem hideg napok. Elértem a villamos megállóba, jött is a jó öreg sárga zötyögő. Felszálltam, leültem, és hallgattam a német turisták már-már idegesítő lelkendezését, amint elhaladtunk egy-egy látványosság mellett. De csak mosolyogtam, elvégre kirándulnak egy idegen országban, biztosan én sem lennék olyan nagyon csendes egy berlini kirándulás alkalmával. (sőt biztosan nem) Na de ekkor megjelent a színen, a minden tehetséggel,és minden jogkörrel felruházott BKV. ellenőr.  Gyorsan átlibbenve rajtunk, őslakosokon, büszkén, kihúzott mellkassal, vastagon kihúzott szemöldökkel, lecsapott a túristákra. Mondta is nekik kellő német tudással: tikett bitte…Egykori szövetségesünk honpolgára adta is, ahogyan azt kell, csakhogy nem volt kilukasztva. Látott ő már digitális jegykezelőt, de a piros (beledugom és lehúzom) kezelése nem ment neki. Hiába magyarázta kézzel lábbal, hogy ő beledugta, és azt hitte, hogy ez elég, de a hivatástudattól elvakult ellenőr ezt nem fogadta el. Mondta is a turistának: „nem látod te szerencsétlen, nem hibás a masíne, veri gúd működik”. Majd a következőkkel zárta a rövid, már-már kínos párbeszédet: „na vagy kifizeted a büntetést, vagy políszt hívok…” Nem tudom mi lett a folytatása a napi közjátéknak, de nem is ez a fontos, inkább egy kicsivel több együttérzés azok iránt, akik ugyan jogszerűen próbálnak eljárni, de vélt, vagy valós tudatlanságuk miatt nem mindig sikerül.
Beérve a munkahelyemre, elfoglaltam helyemet az irodában. Majd kimentem és csináltam egy jó kávét, elvégre a Babának is jár egy kis felfrissülés. Ha finoman akarnék fogalmazni, úgy mondanám, nem igazán magunkfajták ültek a dohányzóban. De semmi gond, kimentem köszöntem, ők is köszöntek. Ilyenkor már megszokott, hogyha nem egy a pártállás, akkor nem hozzuk a másikat kínos helyzetbe, megférünk egy légtérbe, természetesen megtartva a három lépést. Nem szokásom hallgatózni, de a következő mondat ütötte meg a fülemet: ”Annyira ment a hasam, hogy reggel körbefostam a csészét, még a pi…ám is rászorult.”Én kérek elnézést, de ez szó szerint volt. A következő kijelentés: „Azok a köcsög fidelitászosok….” Mégegyszer megnéztem, biztosan jó emeleten vagyok-e, de azon voltam. Ezen az emeleten csak Jobbikos és Fideszes képviselők irodái vannak. Ismertem is látásból azt aki mondta (nem Jobbikos volt). Aztán következett a nap fénypontja…sajtótájékoztató a 3. emeleten. Ott van a Fidesz sajtóterme. Alapjáraton nem igazán érdekel a dolog, de most superman maga tartott tájékoztatót. Legalábbis a barikad.hu szerint, Kósa képviselő úr lett superman földi megtestesítője. Na gondoltam megnézem. Lementem, majdnem be is jutottam, de akkor egy nyavékolós hang azt mondta: „maguk ide nem jöhetnek be…mit képzelnek…” Szerettem volna neki feltenni a kérdést, miért is nem mehetek én be, hiszen itt dolgozom, a kormányőrök se mondták reggel, hogy ki vagyok tiltva az épületből. De nem akartam még jobban felizgatni a hölgyet, láttam rajta, hogy nehezen tudta kezelni a problémát. Hasonló érzések kavaroghattak benne, mint abban a szegíny cigány fiúban a minap a villamoson. Elcsíptem egy telefonbeszélgetést: „Szevasz testvírem…képzeld…az a mocskos ku…a Dóri megcsalt…az nem baj…de egy négerrel…” Így hát nem is zaklattam a hölgyet. Na szóval majdnem bejutottam a sajtótájékoztatóra. De nem is bántam meg, hogy kívül rekedtem, visszamentem az enyéimhez, ittunk még egy kávét, majd mindenki visszatért a munkájához. Volt aki a földihez, volt aki csak tovább röpködött a narancssárga égbolton…csak úgy egyszerűen…mint superman…

 Mostanában nem írtam…nem ment. Kicsit elfáradtam…belefáradtam a hadakozásba. A hadakozásba az enyéimmel. A hadakozásba a szalámizással szemben. Nem elég, hogy mar minket az ellen, marnak országon belülről, kívülről. De ma is kaptam sok-sok levelet. Sok bíztató szót, kedves ismeretlenektől.

Újra éreztem a ruhámon simogató kezek meleg érintését, azon a ruhán, amin folt még nem esett. „Mert a mi ruhánkat, a magyar emberek szeretete tisztítja. A mi ruhánkat, öreg, bölcs kezek simítják” Hangzott el egyszer egy rendezvényen. Írták, ne adjuk fel, nem szabad most feladni. Küzdöttünk vált vállnak vetve. Sokan elmentek, sokan feladták, de a mag mindig megmaradt.

Aztán este, bekapcsoltam a televíziót. A narancsos király beszélt. Gondoltam, meghallgatom, nem veszíthetek vele. De vesztettem…a türelmemet. A sok „lári fári” szép ígéret. Mondja „Ő”,de higgyem én? Hát nekünk mindent be kell venni? Tetszene ugye, Tisztelt Urak. De a magyar gyomor kényes, ha idegen íz világot akarnak beletömni. Ki is kapcsoltam a televíziót, nem akartam a mézes mázos, már már ömlengősre sikeredett beszélgetést tovább hallgatni. Leültem inkább a gép elé, megnézni a híreket…na kár volt. Pártállástól függően, minden hírportál szidja valamelyik pártot. Az egyik masszívan „minden szoci bűnöző”, a másik szerint „minden narancsos hazudik”. De nem láttam a hírek mögött a lényeget. Nem láttam, hogy hogyan is áll az ország. Nem láttam leírva sehol, hogy felelősségre vonnának valakiket azért, mert pár milliárdot elloptak együtt, közösen. Olyan vérnarancsos módszerrel. Nem láttam volna, hogy a tv társaságok azért nem adnak le egy kampányfilmet, mert hazudnak benne a pártok. Mert azt állítják, hogy majd „ŐK” és senki más. De egy szó miatt meg lehet tagadni egy kampányfilm bemutatását. Csak azért, mert valaki végre kimondja az igazságot. Mert igenis van CIGÁNYBŰNÖZÉS. Látjuk mindennap, ott élünk benne, de csak várunk és várunk…de meddig még? Amíg a mi lányainkat is megerőszakolja valamelyik? Amikor a mi fiainkat is megkéselik a sarkon pár száz forintért? Amikor ami szüleinkre is rárugják az ajtót, mert pont aznap jött a nyugdíj? Érdekes a magyar nép. Mindig csak tűr, és tűr. De amikor majd betelik a pohár, amikor már nem lehet azt a bizonyos húrt tovább feszíteni? Akkor mennyien leszünk majd? Remélem akiknek szól a kérdés, azok most elgondolkodnak az esküjükön.

Miután kellőképpen kipufogtam magam, leültem olvasni kicsit. Egy Reményik kötet került a kezembe. Van egy vers, amely annyi rendezvényen elhangzott már…ebből idéznék „nekik”…

Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz lappangó rút féreg,
De itthon maradok.  

Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár, halló fülekbe cseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyújtózsinór, 
A kanóc vége, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz – száz évig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér.
És akkor…!

Még nem tudom:
Jut – e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok!

Na erre varjatok gombot…veszélyes a Gárda a turistákra. Kutattam az emlékeim között, de nem jutott eszembe olyan rendezvény, ahol civilnek bántódása esett volna. Bár lehet, hogy a külügy azért óvja a turistákat, egy-egy nagyobb politikai, vagy Gárdarendezvénytől, mert félti az övéit a brutális és erőszakos rendőröktől. De milyen érdekes, hogy felhívja a figyelmet a külügy, hogy pályaudvarok környékén nem annyira biztonságos. Pedig ott nincsenek is Gárdisták. Vagy talán éppen ez a baj? Pedig rend van az országban…mondták…hittétek? Gárda felvonuláson, illetve ahol a Gárda felvonul, napokig nem történik bűncselekmény, biztosan véletlen.

 Na sikerült gépközelbe kerülnöm, így hát újra megoszthatom veletek élményeimet. Az elmúlt időszakban szabadidős tevékenységet (kerékpározás) folytattam, egyik nagyon kedves barátommal. Kicsit ciki néha megjelenni vele az utcán, de csak a barátom, így hát elmentünk. Bátran vágtunk neki a „vadonnak” mert ugyebár az országban rend van. (meg is ígérte a narancsos király, 2 hét és rend lesz...)

Első utunk a Népligeten át vezetett. Tényleg rend volt. Rendezett sorokban követték egymást a férfi és női prostituáltak. Néha előkerült egy sünmobil is, bár szemmel láthatólag nem zavarta a prostituáltak egységes alakzata (nem volt gárdaruha és vezényszavak sem hangzottak el). Mondta az én kedves barátom, hogy nincs itt rendben valami. Én próbáltam megnyugtatni, hiszen ha azt mondták, hogy rend lesz, akkor biztos az is van. De be kellett látnom… Tévedtem…

Szeptember 20-án a mandiner.blog.hu egyik bejegyzésében aljas támadást indított ellenem. A szerkesztők szerint én egy „irdatlan nagy bunkó” vagyok, pedig ők azok, akik az én élménybeszámolóimat a "sajtreszelővel való közösüléshez" hasonlítják. Az igen tisztelt szerkesztőség már biztosan kipróbálta, de a babák nem deviánsak, így én ezt nem tudom mire vélni. Az én „oridzsi” gárdaruhám pedig nem betiltott, hiszen csak az egyesületet oszlatta fel a bíróság. És hamár a bunkóságnál tartunk, nem „Kentet” buziztam le, hanem Ken-t. A cikk végén megjelent (valószínűleg otthonról hozott) farbatúrós megjegyzésére nem reagálnék, hiszen az csak a mandiner.blog.hu által képviselt élet és létformát tükrözi.

Szebb Jövőt!

Gárda Baba

Nemrég értem haza, a bevetésről. Most már nyugodtan tudok róla írni, hiszen befejeződött. Péntek éjjel jött meg az azonnali behívás a különítménytől. Így összeállt a csapat és elindultunk. A vezénylés rövid volt, és egyszerű: „Szombat reggel 6.00 2-es találkozási pont. Öltözet: bevetési.” Ennyi elég is volt, hogy tudjam, mire számíthatok az akció során. Mint azt útközben megtudtam, a „Turul” egységet is bevetik. Ez nálunk a légi egység. Tehát elindultunk a Vezér és a Déli kerületi egységekkel. Mindenki szótlan volt, mindenkiben még ott volt az otthon melege, amit nemrég hagytunk hátra. Egyik bajtársam bajszán még láttam a reggeli kávé nyomait, de most ezen, senki nem mosolygott. Mindenki az otthonra gondolt…vajon ma este mindenki a saját ágyában hajtja álomra fejét. Körülbelül 3 órányi autókázás után, megérkeztünk a helyszín közelébe. Itt felállítottuk a harcálláspontot, és eligazításra mentünk a magasabb egység parancsnokához. A cél: illegális autóbontó és színesfém-leadóhely felszámolása. Járőrtársammal egymásra néztünk, kicsit el is mosolyodtunk. Pont erről volt a sajtótájékoztató pénteken. Miután átnéztük a helyszínről készült műholdas képeket, már mindenki tisztában volt a feladatával. Járőrtársam (kódnevén: Körte) eligazította a kint maradt egységeket. A teljes rádióforgalmazást a bevetés idejére, a kommunikációs tisztünk (kódnevén: Főszerkesztő úr) letiltotta. Bár a rádióra, annyira nem voltunk ráutalva, hiszen kiképzőnk (kódnevén: Forest) tökéletesen felkészített minket az ilyen helyzetekre. Néha már csak kézjelekkel kommunikáltunk a mindennapi beszéd helyett. Jól összeszokott csapat a mienk. A teljesség igénye nélkül felsorolom őket: Bajuszvamzer, Főszerkesztő úr, Forest, Körte, Lila, Szudáni, Katyusa, vv Sanci.

 Na, megvolt a „nagy” vacsora tegnap este. Ahogy azt illik Barbie késett egy picit, de csak úgy nőiesen röpke 4 órát. Kifogás persze volt, de semmi gond-gondoltam én- majd kellemesen elköltjük vacsoránkat. Bár nevezhetnénk hajnali ebédnek is, olyan későn jött a szentem.

Szóval leültünk, töltöttem neki bort, úgy magyarosan egy kis hazait. Ekkor jött az első fintor, kiderült, hogy csigazabáló (francia) bort szeret. Mondtam neki, hogy tetszik-nem tetszik ez van. Majd tálaltam, na ekkor már fintorhegyek voltak. „Ez zsíros, ebben sok a hús, hol a saláta…stb.” Későn jött a felismerés, hogy előző napi gondolatom helyes volt, és ez a nő tényleg műanyag. De Baba jó házigazda és nem szólt semmit. Próbáltam kedélyesen beszélgetni, de amikor az éppen aktuális „miért nem hordasz rózsaszín inget?” kérdés volt, elvesztettem a fonalat (majdnem a türelmemet is).  Aztán csörgött a telefonja.

Szerintem Ken volt, mert lány létére nagyon buzisra vette a figurát Barbie. A köszönése mindent elárult: „Puszcsy-Lávcsy”. Elköszönésnek pedig a „Szercsuszka” szavak hagyták el, az amúgy édesen fénylő ajkait. Próbáltam egy kicsit az Ő stílusában beszélni, ezért mikor kérdezte, mi a vacsora, közöltem vele „Csiripöri hagymucival”.

Na ennyit a szabad sajtóról. Nem, nincsenek illúzióim, de azért reménykedtem, hátha így 20 évvel az állítólagos "rendszerváltás" után, amit elmond a baba az meg is jelenik. De úgy látszik semmi nem változott. Na jó valami azért igen, kevesebb az ötágú veres-vásott csillag, de kaptunk helyette többágút és más színűt. Na lényeg a lényeg, hogy amint a fotókon is látszik interjút adtam egy tv stábnak.

,

Gondoltam a hír, az mindenütt hír, ezért bátorkodtam az ATV kamerája elé állni. Igaz elkéstek a sajtótájékoztatóról, de remek kifogással éltek (nemsoká lemegy a nap és sok a dolog így "szombat előtt") így kötélnek álltam. Majd nemsokkal ezelőtt felhívtak és közölték, hogy az interjút letiltották. Nem indokolták meg miért is került letiltásra. De belső informátorom kiderítette, hogy Németh Sándor (művésznevén Alexander Deutsch) majdnem kitért a hitéből mikor meglátta. Szerény véleményem az, hogy a szerencsétlen már azzal sincs tisztában, hogy éppen milyen is az Ő hite, de ez had ne legyen az én problémám. Tehát röviden így esett az eset velem és az ATV-nek adott interjúval. Adtam is meg nem is, jó is volt meg nem is. De most már tényleg megyek, vacsoravendégem van estére. Drukkoljatok nekem…

 Na megvolt a sajtótájékoztató. Meglepődtem mennyien eljöttek. Érdekes és egyben szívmelengető látvány volt, ahogyan maguk az újságírók is egyetértettek mondanivalóm lényegével. Volt olyan újságíró, aki tapsolt és bekiabált. Sajnos a tömegről és a sajtósokról nem készíthettünk fotókat. A sajtósok féltik az állásukat, félnek, hogy „széles” ívben kirúgja őket a főnökük. Egy pár mondatot idézek a sajtótájékoztatóból, mert gondolom a liberális médiában semmi nem jön le belőle. A sajtótájékoztató első témája, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívta fel a figyelmet.

Ma meglátogattam egy galériát, ahol festményeket tekintettem meg. Itt tudatosult bennem végérvényesen az a tény, melyet már évezredek óta hangsúlyoznak a művészek. A művészet az önmegvalósítás egy olyan formája, melyet lehet szeretni, lehet utálni, de semmiképpen nem lehet érdektelenül szemlélni. Magam is rácsodálkoztam a szebbnél szebb műalkotásokra. Csodálattal néztem az emberiség azon kifinomult önmegvalósítási formáját, mellyel a teremtő megáldott bennünket, embereket. Mindig csodálattal tekintettem azokra, akik az önkifejezés eme formáját választották. 

Utána egy, a szívemhez Közelálló Múzeumot tekintettem meg. Voltam az első (és ez idáig egyetlen) Gárda Múzeumban. Láttam Gárda mellényt, ott voltak azok a tárgyak, amelyek a Gárda életében szerepet játszottak. 

Ma a ... tanyán voltam farmlátogatáson. fantasztikus képek készültek, amit este közzé is teszünk. A gazda nagyon kedves volt, igazi magyar tanyája van. Volt ott szürkemarha, (a reggeli kávéhoz), több féle sertést és a szőlészetet is megnéztük. A magyar őstermelő gazdák meghívására érkeztem, akik az őshonos szőlőfajtákat és az ősmagyar állatokat mutatták meg.